Helyeslő morgás és fogvicsorgatás hallatszott. Mindenki egyetértett. Engem kivéve. Én nem mozdultam, és nem nyilvánítottam tetszést. Fred se, de ki tudja, miért?
Nem tudtam hinni Rileynak, mert az ígéretei hazugságnak hangoztak. Vagy az én egész logikai levezetésem hibás volt. Azok alapján, amit Riley mondott, csak ezen ellenségeink miatt nem vadászhattunk szabadon, ezért kellett uralkodnunk magunkon. De ez ellent mondott annak a ténynek, hogy a vámpíroknak óvatosnak kellett lenniük, máskülönben az emberek már hosszú idők óta tudnának a létezésükről.
Nem tudtam arra összpontosítani, hogy végiggondoljam ezt, mert az ajtó a lépcső tetején mozdulatlan maradt. Diego…
„Ezt azonban együtt kell véghezvinnünk. Ma mutatok nektek néhány technikát. Harci technikákat. Ez több annál, minthogy verekedtek a padlón, mint pár kölyök. Amint besötétedik, kimegyünk és gyakorlunk. Azt akarom, hogy keményen dolgozzatok, de folyamatosan koncentráljatok. Nem szeretném egyetlen tagját sem elveszíteni ennek a seregnek. Szükségünk van egymásra – mindenkire közülünk! És nem tűröm tovább az ostobaságot! És ha azt hiszitek, hogy nem kell hallgatnotok rám, akkor tévedtek!” Rövid szünetet tartott, arcizmai eltorzultak, mikor belekezdett új közlendőjébe. „És rá fogtok jönni, mennyire tévedtek, amikor elviszlek titeket a nőhöz.” – Megborzongtam, és éreztem, hogy a borzongás végigfut az egész helyiségen, mindenki máson is. – „és magam foglak le, amíg letépi a lábaitokat, és lassan, nagyon lassan elégeti az ujjaitokat, füleiteket, ajkatokat, nyelveteket és minden felesleges részeteket egyesével.”
Mindannyian vesztettünk már el legalább egy testrészünket, és mindannyian égtünk, amikor vámpírrá váltunk, így aztán könnyen elképzelhettük, mit fogunk érezni, de nem maga a fenyegetés volt olyan rémisztő. Az igazi őrület, ami Riley arcáról sugárzott, amikor mindezt mondta. Az ő arca nem torzult el a dühtől, amikor általában mérges volt; nyugodt maradt és hűvös, elegáns és szép, szája sarka apró mosolyra görbült. Hirtelen az az érzésem támadt, hogy ez egy új Riley. Valami megváltoztatta, valami megkeményítette, de nem tudtam elképzelni, mi történhetett egy éjszaka alatt, amely előidézte ezt a kegyetlen, tökéletes mosolyt.
Elfordultam, reszkettem kissé, és láttam, amint Raoul mosolya is olyanná válik, mint Rileyé. Szinte láttam, amint forognak a fogaskerekek Raoul fejében. Ő sem fogja túl gyorsan megölni áldozatait a jövőben.
„Most alakítsatok csapatokat, hogy lássuk, hogyan tudunk csoportokban dolgozni.”, szólt Riley és arca újra a régi volt. „Kristie, Raoul, szedjétek össze az embereiteket, aztán osszátok szét a többieket egyenlően. Nincs veszekedés! Mutassátok meg nekem, hogy meg tudjátok ezt csinálni értelmesen. Bizonyítsatok!”
Elsétált kettőjüktől, figyelmen kívül hagyva a tényt, szinte azonnal civakodásban törtek ki, és a helyiség szélén tett egy kanyart. Néhány vámpírt vállon veregetett, amikor elment mellettük, egyik vagy másik új vezető irányába taszigálta őket. Először észre sem vettem, hogy felém közeledik, mivel elég nagy kört írt le.
„Bree”, szólt, miközben megpróbált arra nézni, amerre én álltam. Úgy tűnt, ez némi erőfeszítésébe kerül.
Jéggé dermedtem. Biztos megérezte az illatomat, hogy én is ott voltam Diegoval. Meg fog ölni.
„Bree”, szólt ismét, ezúttal halkabban. Hangja arra emlékeztetett, amikor először beszéltünk. Amikor barátságos volt velem. És aztán még halkabban: „Megígértem Diegonak, hogy átadok neked egy üzenetet. Azt mondta, mondjam, hogy valami nindzsás dologról van szó. Jelent ez számodra valamit?”
Még mindig nem nézett rám, bár egyre közelebbre fókuszált.
„Diego?”, mormoltam. Nem tudtam ellenállni…
Riley elmosolyodott egy kicsit. „Beszélhetnénk?” Fejével az ajtó felé intett. „Kétszer is ellenőriztem az ablakokat. Az emelet teljesen sötét és biztonságos.”
Tudtam, hogy nem leszek biztonságban, ha eltávolodok Fredtől, de hallanom kellett, mit akart nekem Diego mondani. Mi történt? Vele kellett volna maradnom, hogy együtt beszéljünk Rileyval.
Lehajtott fejjel követtem Rileyt a helyiségen keresztül. Adott Raoulnak néhány utasítást, biccentett Kristienek, majd felment a lépcsőn. Szemem sarkából láttam, hogy néhányan kíváncsian abba az irányba néznek, amerre Riley ment.
Riley végighaladt az emeleten, és a helyiségben, amely egykor konyha volt, valóban teljes sötétség volt, ahogy ígérte. Intett, hogy kövessem, majd keresztülvezetett a sötét előszobán, jónéhány nyitott hálószoba ajtó mellett, majd át egy kulccsal nyitható ajtón. A garázsba jutottunk.
„Bátor vagy”, jegyezte meg nagyon halkan. „Vagy igazán bizakodó. Azt hittem, nehezebb lesz rávenni téged, hogy fel gyere ide, amikor süt a nap.”
Hoppá. Kicsit félősebbnek kellett volna lennem. Most már késő. Megvontam a vállam.
„Szóval te és Diego nagyon jóban vagytok, ugye?”, kérdezte, szinte csak lehelte a szavakat. Valószínűleg ha mindenki csendben lett volna a pincében, meghallhatták volna őt, de elég nagy zaj volt most odalenn.
Ismét megrántottam a vállam. „Megmentette az életemet”, suttogtam.
Riley felemelte a fejét, nem teljesen, de azért elismerősen bólintott. Hisz nekem? Azt hiszi, hogy még mindig félek a napfénytől?
„Ő a legjobb”, mondta Riley. „A legklasszabb srác a csapatban.”

Bólintottam.
„Beszélgettünk egy kicsit a helyzettel kapcsolatban. Egyetértettünk abban, hogy szükség van egy kis felderítésre. Ha vakon indulunk el, az túl veszélyes. Ő az egyetlen, akiben meg merek bízni annyira, hogy előreküldjem. Már-már dühösen fújta ki a levegőt. „Bárcsak kettő lenne belőle. Raoul nem tudja türtőztetni magát, Kristie pedig túlságosan magával van elfoglalva ahhoz, hogy átlássa a helyzetet, de még mindig ők a legjobbak, tehát velük kell megcsinálnom."
Vártam, nem tudván biztosan, Riley mit tud a velünk történtekből.
„Szükségem van a segítségedre Freddel kapcsolatban. Istenem, az a srác, milyen erős. Még csak nem is bírtam ránézni az éjszaka.”
Ismét óvatosan bólintottam.
„Képzeld el, ha az ellenségeink még csak nem is tudnának ránk nézni. Minden olyan könnyű lenne!”
Nem gondoltam, hogy Frednek tetszett volna az ötlet, de lehet, hogy tévedtem. Nem úgy tűnt, mintha valakivel is törődne ebből a társaságból. Hogy meg akarna védeni minket? Nem válaszoltam Rileynak.
„Te olyan sok időt töltesz vele.”
Megvontam a vállam. „Csak mert akkor senki sem piszkál. De ez nekem sem könnyű.”
Riley összehúzta az ajkát és bólintott.
„Okos vagy, ahogy azt Diego mondta.”
„Hol van Diego?”
Nem kellett volna megkérdeznem. A szavak szinte maguktól buktak ki belőlem. Aggódva vártam, próbáltam közömbösnek látszani, de valószínűleg sikertelenül.
„Nincsen vesztegetni való időnk. Elküldtem őt délre azonnal, amikor rájöttem, mi közeleg. Ha az ellenségeink úgy döntenek, hogy korábban támadnak, akkor kell, hogy legyen valaki, aki előre figyelmeztet. Diego csatlakozik majd hozzánk, ha elindulunk, hogy megtámadjuk őket.”
Megpróbáltam elképzelni, hol lehet most Diego. Bárcsak én is ott lehetnék vele. Akkor talán lebeszélhetném arról, hogy kövesse Riley parancsát, és hogy az események középpontjába kerüljön. De lehet, hogy mégse. Úgy tűnt, Diego jóban van Rileyval, csak én aggódom túl a dolgot.
„Diego megkért, hogy adjak át egy üzenetet.”
Szemeim Riley arcára szegeződtek. Túl gyorsan, túl mohón. Megint elárultam magam.
„Mondjuk szerintem nem sok értelme van. Azt mondta, ’Mondd meg Breenek, hogy kitaláltam a kézfogást. Majd megmutatom neki négy nap múlva, amikor találkozunk.’ Fogalmam sincs, mindez mit jelent. Hát neked?”
Megpróbáltam pókerarcot vágni. „Talán. Említett valamit arról, hogy szükségünk van egy titkos kézfogásra. A vízalatti barlang emlékére. Mint valamiféle jelszó. Bár szerintem csak viccelt. Nem tudom biztosan, most mit is akart ezzel.”
Riley kuncogott. „Szegény Diego.”
„Mi az?”
„Szerintem az a srác jobban kedvel téged, mint amennyire te bírod őt.”
„Ó”, elfordultam zavaromban. Vajon Diego azért küldte ezt az üzenetet, hogy így hozza tudomásomra, hogy megbízhatok Rileyban? Azt azonban nem mondta el Rileynak, hogy én is tudok a napfénnyel kapcsolatos dologról. Mégis, ha ennyire megbízott Rileyban, hogy ilyen sok mindent elmondott neki, akkor azzal elárulta azt is, milyen fontos vagyok számára. Ennek ellenére úgy gondoltam, bölcsebb, ha tartom a szám. Túl sok minden megváltozott.
„Ne írd még le, Bree. Ő a legjobb, amint mondtam. Adj neki egy esélyt.”
Riley szerelmi jótanácsot adott? Ez egyre hátborzongatóbb. Biccentettem egyet, és azt motyogtam: „Mindenképp!”
„Na, meglátjuk, tudsz-e beszélni Freddel! Győződj meg róla, hogy ő is velünk van!”
Vállat vontam. „Megteszem, ami tőlem telik.”
Riley elmosolyodott. „Remek. Majd félrehívlak, ha indulunk, és elmondod, mire jutottál. Majd óvatosabb leszek, nem verem nagydobra, mint éjszaka. Nem akarom, hogy úgy érezze, kémkedek utána.”
„Rendben.”
Riley intett, hogy kövessem, aztán elindult sietve a pince felé.
A kiképzés egész nap tartott, de én nem vettem részt benne. Amikor Riley visszatért a csapatvezetőkhöz, én elfoglaltam a helyemet Fred mellett. A többiek négy négyfős csoportra oszlottak, Raoul és Kristie irányította őket. Fredet senki nem választotta a csapatába, vagy talán ő hagyta figyelmen kívül a többieket, vagy a többiek még csak nem is látták, hogy ő is ott van. Én még mindig láttam őt. Kimagaslott – egyetlenként, aki nem vett részt az eseményekben, mint egy nagy szőke elefánt.
Én nem kívántam befurakodni sem Raoul, sem pedig Kristie csapatába, úgyhogy csak figyeltem. Úgy tűnt, senki nem veszi észre, hogy ott ülök én is Freddel. Jóllehet, valahogy mégiscsak láthatatlanok vagyunk, Fred adottságának köszönhetően, ezt borzasztóan nyilvánvalóan éreztem. Bárcsak magam előtt is láthatatlan lennék, hogy magam is láthassam az illúziót, hogy megbízhassak benne. De senki nem vett észre, úgyhogy egy idő után már-már ellazultam.
Alaposan megfigyeltem a gyakorlatozást. Tudni akartam mindent, szükség esetére. Nem terveztem, hogy harcolni fogok; úgy terveztem, megtalálom Diegot és elszökünk. De mi van, ha Diego harcolni akar? Vagy ha azért kell küzdenünk, hogy megszökhessünk a többiek elől? Jobb az elővigyázatosság.
Összesen egyszer érdeklődött valaki Diego felől. Kevin volt az, de az a gyanúm, hogy Raoul vette rá erre.
„Szóval Diego végül mégiscsak úgy végezte, hogy megsült?”, kérdezte Kevin erőltetett vicceskedő hangon.
„Diego a nővel van”, válaszolta Riley, és senki nem kérdezte, hogy kire gondol. „Őrködik.”
Néhányan megborzongtak. Senki sem beszélt többet Diegoról.