7

Diego, mint egy összeesküvő hajolt közel hozzám. Már annyira kezdtem ehhez hozzászokni, hogy még csak el se húzódtam.
„Hallottam, amikor telefonon beszélt a nővel”
Megborzongtam.
„Tudom”, mondta, és ismét olyan megértőnek hangzott. Természetesen nem volt furcsa, hogy egyetértettünk egymással, mikor a nőről volt szó. „Néhány hónapja történt. Egyébként Riley egészen izgatottan beszélt Fredről. Arról beszéltek, úgy hiszem, hogy néhány vámpír képes bizonyos dolgokra. Úgy értem többre, mint más vámpírok. És hogy ez jó. Ez az, amit a nő keres. Különös képességekkel rendelkező vámpírokat.”
Megnyomta az S betűt a "különös" végén, szinte hallottam, amint fejben betűzi a szót.
„Milyen képességekkel?”
„Bármilyen dolog jól hangzik. Gondolatolvasás, nyomkövetés, jövőbe látás.”
„Hagyjuk már!”
„Nem viccelek. Szerintem Fred képes szándékosan taszítani az embereket. Bár minden fejben dől el. Ő pedig arra késztet bennünket, hogy ne akarjunk a közelében lenni.”
Összevontam a szemöldökömet. „És ez miért jó dolog?”
„Mert ez tartja életben, nem? Szerintem téged is ez tart életben.”
Bólintottam. „Szerintem is. Mondott még valamit valaki másról is?” Megpróbáltam végiggondolni, láttam vagy éreztem-e még valami furcsát, de Fred volt az egyetlen. Amikor a két tahó ott a sikátorban az éjjel úgy tett, mintha szuperhősök lennének, semmi olyat nem csináltak, amit mi többiek ne tudnánk.
„Raoulról beszélt”, mondta Diego, miközben legörbült a szája sarka.
„Milyen különleges képessége van Raoulnak??? Szuper-hülyeség??”
Diego felhorkant. „Minden bizonnyal az. Viszont Riley úgy gondolja, van neki valamiféle vonzereje. Magához csalogatja az embereket, akik követik őt.”
„Csak azokat, akik mentális kihívásokkal küzdenek”
„Igen, ezt is említette Riley. Úgy tűnik, nincs hatással – Riley hangját utánozva folytatta – az unalmasabb kölykökre.”
„Unalmas?”
„Szerintem az olyanokra gondolt, mint mi, akik alkalmanként képesek vagyunk gondolkodni.”
Nem akartam, hogy unalmasnak nevezzenek. Így kimondva nem hangzott valami jó dolognak. Diego meghatározása jobban tetszett.
„Úgy hangzott, mintha lenne valami oka annak, hogy Riley hagyja, hogy Raoul vezető szerepet játsszon – valami készül, azt hiszem.”
Végigszaladt a hideg a hátamon, amikor ezt mondta, ültömben felegyenesedtem. „Mint például micsoda?”
„Gondoltál valaha arra, hogy vajon Riley miért akarja annyira, hogy elrejtőzzünk?”
Haboztam egy pillanatig, mielőtt válaszoltam volna. Ez nem az a kérdés volt, amire Riley jobb-kezétől számítottam volna. Majdnem olyan volt, mintha kétségbe vonta volna, amit Riley mondott nekünk. Hacsak ezt Diego nem Riley kérésére teszi, kémként. Hogy megtudja, mit gondolnak róla a „kölykök”. De nem úgy éreztem. Diego sötétvörös szemei nyíltak és bizalomgerjesztők voltak. És miért aggódott volna Riley? Talán, amit a többiek mondtak Diegoról az nem a valóságon alapult. Csak pletyka volt.
Őszintén válaszoltam neki: „Igen, valójában épp ezen gondolkodtam.”
„Nem mi vagyunk az egyedüli vámpírok a földön”, mondta Diego komolyan.
„Tudom. Riley néha mond dolgokat. De nem lehetnek túl sokan. Úgy értem, különben nem vettük volna észre őket azelőtt?”
Diego bólintott. „Én is így gondolom. Ami a kérdés, hogy miért csinál (a nő) belőlünk egyre többet, nem gondolod?”
Összehúztam a szemöldököm. „Huh. Mert nem úgy tűnik, mintha Riley igazán kedvelne minket. Megálltam, hogy lássam, ellentmond-e nekem. Nem tette. Csak várt, egyetértően bólintott kissé, így aztán folytattam. „És a nő még csak be sem mutatkozott. Igazad van. Nem gondoltam ezt még így végig. Igazából egyáltalán nem is gondoltam még bele. De akkor mire kellünk mi nekik?”
Diego felhúzta az egyik szemöldökét. „Tudni akarod, mit gondolok?”